Újságíró, televíziós műsorvezető.
Középiskolai tanulmányait a budapesti József Attila Gimnáziumban végezte. Az ELTE BTK-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett diplomát. 1998 és 2000 között a Duna Televízió, Vallási Műsorok Szerkesztősége - Élő Egyház című katolikus híradójának műsorvezetője, valamint 1999 és 2000 között a Figyelj!!! című ifjúsági magazinműsor műsorvezetője. 2000-től rendszeres publikációi jelennek meg az Új Ember hetilapban, az Új Ember Magazinban, a Képmás Családmagazinban, a Keresztény Élet című hetilapban, a Family magazinban és az Embertárs című folyóiratban. 2001-től a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetője. 2004-től rendszeresen publikál a Magyar Televízió weboldalán. 2008-tól a Nap-kelte, 2009-től a Ma reggel műsorvezetője. 2011 októberétől az MTV MM című műsorának, a Duna Televízió Közbeszéd, valamint Heti hírmondó című műsorának, illetve a Magyar Rádió Szombat délelőtt című műsorának műsorvezetője. Nős, felesége Süvegesné Rudan Margit gyógypedagógus, négy gyermekük van.
Gergő személyes kedvencem. Azon túl, hogy remekül fogalmaz és gyönyörűen beszél (ez nálam sok plusz pont), megtestesíti az eszményi televízióst. Személyében okos és tehetséges ember „lép" a szobámba, aki felkészült, udvarias, de kíméletlenül megkérdezi, amit én is kérdeznék. Sohasem fogok gyanút, nem merül fel bennem a kérdés: vajon milyen világnézethez, milyen politikai oldalhoz, milyen érdekcsoporthoz tartozhat (még több plusz pont), mert ő az, akit egyszerűen így hívunk: Újságíró. Így, nagy „Ú"-val.
I.Gy.: Hogy tudod megőrizni a riportjaid során az elfogulatlanságodat? Nyilván egy újságírónál ez alapvető követelmény lenne, sajnos mégsem általános és természetes manapság a média világában. Ez egyfajta veled született igazságérzet, vagy tanult technika is áll mögötte?
S.G.: Önuralom nyilván van mögötte. Meg talán fegyelmezettség... vagy feladattudat. Vagy alázat. Tudom, hogy vannak, akik a kérdéseikben szeretnék megvalósítani önmagukat, és lelkük minden rezdülését belegyömöszölni egy jól felépített, kétperces tirádába. Ezzel csak az a probléma, hogy a nézőt nem érdekli és bosszantja, másrészt épp, mire az interjúalany válaszolni kezdene, le is telik a műsoridő. Ami az elfogulatlanságot illeti: az a dolgom, hogy kíváncsi legyek - függetlenül attól, hogy ki ül velem szemben. A puszta kíváncsiság pedig mentes az előítéletektől.
I.Gy.: Aki figyeli a tevékenységedet, tudja, hogy nagycsaládos, mélyen hívő ember vagy, és ezt nem tartod teljesen magánügynek. Az az érzésem, hogy a hitet egyfajta eszköznek is tekinted, rajta keresztül tanítasz apákat, anyákat, gyerekeket békésebben élni, okosabban szeretni. Cikkeket, könyveket írsz és járod az országot, sok emberrel beszélgetsz. Ezt küldetésnek érzed? Mi sarkall arra, hogy a munka és a család mellett ilyesmivel is foglalkozz?
S.G.: Egyrészt nem hiszem, hogy harmincöt évesen bárkit taníthatnék bármire. Másrészt nem a tanítók világát éljük. A tanúkét sokkal inkább: egyre kevésbé számít, ki mit beszél; ugyanakkor egyre jobban figyelünk a hitelességre, azokra a cselekedetekre és megnyilvánulásokra, amelyek összhangban vannak a vallott elvekkel. Nem vagyok melldöngető típus. Ha hívnak, szívesen megyek - író-olvasó találkozókra, egyetemekre, közösségekbe, gyülekezetekbe. De nem tolakszom, és nem ajánlkozom. Örülök, ha a könyveim mások számára is örömet szereznek.
I.Gy.: Elfogulatlanságod egy valamire nem terjed ki: a gyerekekkel kapcsolatos témákra nagyon nyitott vagy; árad belőled, mennyire fontosnak tartod a jövő nemzedékét. Amikor megírtam a mesekönyvemet és szétküldtük a sajtóanyagot, nagy meglepetésemre Te voltál az első, aki reagáltál rá. Milyennek látod a mai nevelést, a szülőket, pedagógusokat, iskolát, gyerekeknek szóló műsorokat, irodalmat? Van hiányérzeted?
S.G.: Inkább olyan érzésem van, hogy erőlködhet az óvoda, megfeszülhet az iskola, brillírozhat a média - ha nincs a gyerek mögött családi háttér, harmonikus, támogató bázis, nagyon nehéz dolguk van. És persze azt is tudom, hogy család nem jön létre parancsszóra. És tudom, hogy az óvodának, iskolának, médiának a maga területén mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy százharminc százalékon teljesítse, amit elvárunk tőle. Csak van egy olyan érzésem, hogy sokan nem részfeladatokat, kiegészítő feladatokat, hanem az alapfeladatot várják ezektől a fórumoktól: neveljék a gyerekemet helyettem. Nem kell hozzá nagy ész, hogy belássuk: ez így nem fog menni.
I.Gy.: Mi lenne álmaid műsora, miben éreznéd úgy magad: "ez a sajátom, teljesen azonos vagyok vele"?
S.G.: Közszolgálati újságírónak tartom magam. Úgy érzem, hogy az a háromlaki élet, amelyet októbertől élek, a közszolgálatiság jegyében zajlik. A Megoldások Magazinjában fogyasztóvédelemmel foglalkozunk - kimeríthetetlen, folyton új kérdéseket termő területe az életünknek. A Közbeszédben és a Heti hírmondóban a közélet történéseit próbáljuk érthetőbbé tenni, a hátteret megvilágítani. A Szombat délelőtt a Rádióban olyan történeteket hoz a hallgatók elé, amelyekben önmagukra, a szomszédjukra, a távolabbi rokonságra is ismerhetnek. És talán megoldási ötleteket, hozzáállásbeli gondolatokat is kaphatnak a saját gondjaikhoz. Jól érzem magam ebben a hármasságban, az Alap, vagyis a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaként.
I.Gy.: Példamutatóan szépen beszélsz. Ez egy beszéddel foglalkozó portál, kíváncsiak az olvasóink arra, kitől, kiktől tanultál beszédtechnikát és mennyire figyelsz a beszédedre, gyakorolsz-e manapság is?
S.G.: Szüleimé a dicséret. Nyilván onnan, a gyermekkorból indul minden. Persze az alapokat fejleszteni később nekem kellett, de alapok nélkül ma sem lenne mit karbantartani. Rendszeresen jártam beszédtechnikai képzésre a tévés utam első felében. Ma igyekszem tükörbe „hallgatni". Olykor visszanézem magam, hogy lássam, merre torzulok. Igyekszem korrigálni, újratanulni, tudatosítani.
Forrás:
Illés Györgyi
