(Bp., 1905. nov. 21. - Bp., 1995. máj. 14.): tanár, gyógypedagógus, pszichológus, francia-német-magyar szakos középiskolai tanár.
A gyógypedagógiai pszichológia kiváló művelője, megújítója, működési körének kiszélesítője, rendszerbe foglalója. 1931-ben a budapesti tudományegyetemen - közben két évig (1927-1928-ban) a Sorbonne-on tanult -, majd 1934-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet. 1931-ben filozófiából doktorált.

(Magyarszék, 1893. március 7. - Budapest, 1973. január 2.): gyógypedagógus-orvos, egyetemi magántanár.

Tanítói (1911), majd gyógypedagógiai tanári (1915) és később orvosi (1922), ideg- és elmeszakorvosi (1924) diplomát szerzett Budapesten.
Pályakezdőként vidéki kisebb településeken népiskolában, majd gyógypedagógusként siket és vak gyermekek intézményeiben tanított. Orvosként Ranschburg Pál tanítványa, asszisztense és utóda (1926-tól) a Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium élén.

(Törökszentmiklós, 1881. március 24. - Budapest, 1953. december 3.): pszichológus és magyar-német szakos középiskolai tanár, c. rk. egyetemi tanár.

Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végezte (1904). Pályakezdőként a Ranschburg Pál által vezetett Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratóriumban volt asszisztens, majd megszervezte és (1909-1920) vezette az Ideges Gyermekek Alsó- és Középfokú Állami Intézetét.

(Budapest, 1899. máj. 22. - Budapest, 1967. márc. 2.): klinikai pszichológus.

A budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végzett (1926), itt dolgozott Szondi Lipót Gyógy- és Kórtani Laboratóriumában és a Beszédhibásak Állami Intézetében (1928–37). Pszichoterápiás kiképzését 1932-ben fejezte be a bp.-i Magyar Pszichoanalitikai Egyesületben.

(Bácsfeketehegy, 1885. aug. 25. – Bp., 1956. ápr. 21.): orvos, gyermekpszichológus.

1909-ben szerzett orvosi diplomát Budapesten. 1911-ben nehezen nevelhető és szellemileg visszamaradt gyermekek részére intézetet alapított Budán, majd a gyógypedagógiai főiskolán a kísérleti lélektan előadója volt.

(Győr, 1870. január 3. - Budapest, 1945. január 12.): elme-és ideggyógyász, egyetemi rk. tanár.

Tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte (1894) és Lipcsében W. M. Wundt tanítványaként egészítette ki. Pályakezdőként mint poliklinikai segédorvos és rendelő-orvos dolgozott, majd (1899-ben) a budapesti elmekórtani klinika mellett kísérleti pszichológiai laboratóriumot létesített, ill. (1902-ben) megszervezte annak jogutódját, a gyógypedagógiai intézményekhez kapcsoltan működő Gyógypedagógiai Pszichológiai M. Kir. Laboratóriumot.

(Nyitra, 1893. március 11. - Küsnacht, Svájc, 1986. január 27.): pszichiáter, a párizsi Sorbonne egyetem díszdoktora.

Pályakezdőként az Apponyi poliklinikán a Ranschburg Pál által vezetett pszichológiai laboratóriumban dolgozott. 1927-ben mestere javaslatára a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán akkor létesített Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium vezetésére kapott megbízást.

Eredeti nevén Ellenbach - 1873. február 26-án született Győrszentivánban.

Apja számadó juhász volt. Családjukban, ahol 5 gyermek élt, igen egyszerű körülmények között nevelkedett.
Szülei a jó eszű, szorgalmas Mátyást papnak szánták, ő azonban a Grazban folytatott teológiai tanulmányait abbahagyta, visszatért Győrbe és beiratkozott a tanítóképzőbe.

(Bp., 1909. nov. 24. – Bp., 1986. febr. 23.): pszichológus, a pszichológiai tudományok doktora (1982), Kossuth-díjas (1949).

Középiskolái elvégzése után 1928-34-ig Párizsban a Sorbonne-on H. Wallon tanítványa volt. Két oklevelet szerzett: a Pályaválasztási Tanácsadó Főiskola (Institut National ďOrientation Professionnelle) oklevelét 1933-ban, bölcsészkari tanári oklevelet filozófia, szociológia, pszichológia és pedagógia szaktárgyakból 1934-ben.