2008. 02. 10. 00:00
Cimkék: hadarás, beszédhiba, beszédzavar, beszédfogyatékosság,
A cikk értéke:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
A hadarás (mint a beszédritmus zavarainak) esetében a beszéd folyamata, összhangja, szerkezete, ritmusa esik szét.
A hadaróknál fokozott beszédkésztetést találunk, amely a beszéd sebességének ritmustalan formájában ölt testet. Súlyosabb esetekben a beszéd teljesen érthetetlenné válhat, a hangok, szótagok, szavak torzulásának, kihagyásának következtében.
A hadarás nem azonos a gyors beszéddel, ugyanis valódi hadarás esetében a beszéd üteme és ritmusa olyan nagymértékben felbomlik, hogy a hadaró folyamatos beszéde igen nehezen érthető, sőt gyakran érthetetlenné válik, az egyes szótagok, szavak összemosódnak.A hadarás hátterében sokan minimális agysérülést tételeznek fel, mely keletkezhet a terhesség alatt, a szülés körül vagy után.
Elterjedt az a felfogás is, hogy a hadarás a dadogáshoz hasonlóan beszédneurózis, és gyenge idegrendszerű, érzékeny egyéneknél alakul ki.
Szerepe van még kialakulásában az öröklésnek is.
Ok lehet a veleszületett beszédgyengeség vagy beszédfejlődési rendellenesség is.
Gyermekkori agysérülések és bizonyos betegségek is, illetve kedvezőtlen környezeti hatások is hadaráshoz vezethetnek.
Megnevezés
Hadarás, tachyphemia, cluttering, poltern, bredouillement.
(meghatározás) Luchsinger (1973) a nyelvi formuláció veleszületett zavara kifejezést tartja alkalmasnak arra, hogy a hadarást, mint a beszédgyengeség egyik megjelenési formáját jellemezze. Weiss (1967) szerint a hadarás központi nyelvi kiegyensúlyozatlanság, amely a kortikális integráció legmagasabb szintjén mutatkozik meg és a beszélt vagy írott nyelv minden fajta megnyílvánulására hathat.
Forrás:
Gyógypedagógiai alapismeretek, szerk.: Illyés Sándor, ELTE BGGyF, Budapest 2000.
A beszédjavító Intézmények nevelési és oktatási terve, Művelődési Minisztérium, Budapest, 1988.
Logopédia, szerk.: Salné Lengyel Mária, Országos Közoktatási Intézet, 2004.
Vassné Dr. Kovács Emőke
ELTE BGGYF Fonetikai és Logopédiai Tanszék
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Korompai Istvánné, Logopédiai kiadó, |
|
Meixner Ildikó, Meixner Alapítvány, 2004. |